Ezek lehetnek segítségünkre 2050-ben, egy túlnépesedett városközpontú világban, az Electrolux Design Lab idei döntősei szerint.
Összesen 1300 találmány közül lett befutó az említett 3 és még 5 másik "remekmű", melyeknek feltalálói szeptemberben egy nemzetközi zsűri előtt is bebizonyíthatják: az ő találmányuk felel majd meg leginkább 40 év múlva a fogyasztói igényeknek.
A döntős munkákról idén is neves szakértőkből és dizájnerekből álló zsűri mond majd véleményt, figyelembe véve az alkotások piacképességét, az intuitív designt és az innovációt. A Design Lab 2010. első díja 5000 euró és egy hat hónapos gyakornoki állás az Electrolux egyik globális terméktervező központjában. A második legötletesebb feltalálót 3000, a harmadikat pedig 2000 euróval jutalmazzák.
A nyolcadik alkalommal kiírt Design Lab verseny arra keresi a választ, hogy milyen lesz világunk 40 év múlva, amikor várhatóan a Föld népességének 74 százaléka városokban éli mindennapjait. Csupa praktikus kérdésre próbálnak választ adni a versenyzők: hogyan főzünk majd, miben tároljuk ételeinket, mivel mossuk tisztára ruháinkat és hogyan mosogatjuk majd el edényeinket egy túlnépesedett városban, ahol a kis lakótér hatékony kihasználása jelenti majd az egyik legnagyobb kihívást?
A döntős alkotások képeinek megtekintéséhez kattintson az alábbi fotóra!
Az őszi, egy teljes napot felölelő zsűrizést és az ünnepélyes díjátadó gálát a 100% Design London kiállítás keretében tartják, 2010. szeptember 23-án.
Szakonyi Balázs