Hírek
19118 hír az adatbázisban
A Volvo Cars standja lett a 2011-es Genfi Autószalon legjobbja
Marketinginfo.hu - 2011-03-30 08:38
PR

A Volvo Car Corporation és a Volvo Cars Switzerland kapta a legjobb standért járó Creativity 2011 díjat az idei Genfi Autószalonon.

A zsűri tetszését leginkább a márka, és annak értékeit kiválóan tükröző egységes kivitelezés nyerte el.

A bírálók három szempontja a környezet, a technológia és az innováció volt. A Volvo kiállítási területén otthonos környezetet teremtett a fából készült padlóval, ami egyúttal képviselte a skandináv formatervezés világát is. Az új technológiák bemutatásának módja is elismerésre adott okot, mivel a kiállítási csarnok és a tárgyaló minden részéből jól látható a három hatalmas képernyő. A látogatók egy elkülönített helyiségben ismerhették meg és próbálhatták ki a Volvo új technológiáit. Ami az innovációt illeti, a cég főszerepet biztosított standján a hálózatról tölthető hibrid V60 modellnek.

A zsűri kiemelte, hogy bár a Volvo a kiállítási csarnok közepén kapott helyet, standja mégis jól ki tudta használni minőségi koncepcióit és lehetőségeit. A Volvo kiállítási területét átláthatósága és nyíltsága különböztette meg a versenytársakétól. A Creativity 2011 díjra a Volvo mellett a Smart és a BMW standját jelölték még.





NYOMTATÁS       FÓRUM       KÜLDÉS E-MAILBEN      
Kapcsolódó cikkek:

  Hangvezérelt zenelejátszóval erősít a Volvo
  Dollármilliárdokat költ a Volvo termékfejlesztésre
  Facebookon közvetített a Volvo
  Volvo: röntgen alkalmazás
  Markánsabb márkázás Volvónál
  Vagánykodik a Volvo
  Márkatörténet: Volvo
  A Nokia és a Volvo az 'Észak legendái' között

További hírek ebben a kategóriában

Kerestetik az Év Projektmenedzse...
Magyar fagylalt különdíjat kapot...
Családi fesztivállal búcsúztatta...
Átadták a Magyar Termék Nagydíja...