Legújabb inkarnációjában a Saab a kínai piacon tervezi felfuttatni az elektromosgépjármű-gyártást. Az új tulajdonosok ugyan bírják a Saab nevet, de csak keveset abból, ami egykor jelentős piaci szereplővé tette a márkát. A jelenlegi tulajdonos a National Electric Vehicle Sweden AB, amely mögött hongkongi és japán beruházók állnak. Számukra teljesen logikus és elfogadható a fenti terv, a Saab hagyományos vásárlóközönsége számára azonban semmi jelentősége -
írja a CNBC.
A Saab korábbi tulajdonosa, a General Motors, továbbra sem adja el a Saab 9-5 modellhez és a Saab alkatrészekhez kötődő szellemi tulajdonjogokat. A Saab márkanév már jóval a GM részéről történő eladás előtt csak árnyéka volt önmagának. A GM csődje idején döntött arról, hogy eladja a Saab nevet és a svédországi üzemét, a Saab modellekhez kötődő dizájnt és technológiát azonban megtartotta.
A tranzakció a márka gyors, de nem meglepő, értékvesztéséhez vezetett. A GM több mint 130.000 Saab modellt adott el 2006-ban. Ugyanakkor a piac már akkor úgy vélekedett, hogy az autóipar legnagyobb költségű márkájáról van szó, ami sohasem illeszkedett a GM portfólióba.