|
Júniusban 5,6 százalékos volt az infláció
Marketinginfo.hu - 2012-07-11 11:10
Kereskedelem
Egy hónap alatt emelkedett a dohányáruk és a szolgáltatások ára, míg az üzemanyagok, a tartós fogyasztási cikkek és az élelmiszerek kevesebbe kerültek, mint májusban.
Májushoz viszonyítva a fogyasztói árak egy ezrelékkel emelkedtek, ezen belül az élelmiszerárak esetében egy ezrelékes csökkenést regisztráltak. A tojás 8,4, a liszt 1,4, a sajt 1,3 a tej pedig 1,1 százalékkal lett olcsóbb. Drágult viszont a párizsi, kolbász (2,1%), a szalámi, szárazkolbász, sonka (2%), valamint az idényáras élelmiszer kategória (0,9%). A főcsoportok közül a legjelentősebb áremelkedést a szeszes italok, dohányáruk produkálták, amelyek 0,7 százalékkal drágultak, de átlag feletti áremelkedés volt tapasztalható a szolgáltatásoknál is (0,5%). A háztartási energia ára stagnált. Árcsökkenés következett be az egyéb cikkek körében (0,4%), ezen belül a járműüzemanyagok 1,5 százalékkal lettek olcsóbbak. A ruházkodási cikkek (0,3%) és a tartós fogyasztási cikkek (0,1%) szintén kevesebbe kerültek, mint egy hónappal korábban - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal közleményében. Ha az előző év júniusi eredményekhez viszonyítunk, az élelmiszerek ára emelkedett ugyan, de az átlagosnál kisebb mértékben (5%). Ezen belül a legjelentősebb áremelkedést a tojás (39,6%), a sertészsiradék (29,4%), a csokoládé, kakaó (20,5%), a kávé (13,8%), a párizsi, kolbász (11,6%) és a sertéshús (10,5%) produkálta. Csökkent viszont a liszt és a cukor ára (14,5% és 6,8%). A szeszes italok, dohányáruk ára 13,8 százalékkal emelkedett, ami átlag felettinek mondható akárcsak a járműüzemanyagok 13,9 százalékos áremelkedése. A gyógyáruk 3,6 százalékkal drágultak. A háztartási energia 6,7 százalékos áremelkedésén belül a palackos gáz 12,1 százalékkal, a távfűtés 10,5 százalékkal kerül többe, mint tavaly. A szolgáltatások esetében 4 százalékos volt az áremelkedés mértéke, ezen belül a szemétszállítás 7, a csatornadíj 5,4 százalékkal drágult. A ruházkodási cikkek szintén átlag alatt drágultak (2,3%), míg a tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 1 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, 2011. júniushoz képest.
Kapcsolódó cikkek:
Drasztikusan drágultak az élelmiszerek
Októberben 6 százalékos volt az infláció
Rekorderek vagyunk inflációban
Hazánkban a legmagasabb az infláció az uniós országok közül
Még kevesebb beruházás
Júniusban tovább bővült a külkereskedelmi termékforgalom
A reálkereset 3,7 százalékkal csökkent az első öt hónapban
Bővülést jelzett a BMI júniusban is
|