Hírek
19011 hír az adatbázisban
Sokáig nem lehet még egyenlő karrier esélyekről beszélni
Marketinginfo.hu - 2014-05-15 11:41
Kutatás

Karriertervezés, álláskeresés, a munka és család egyensúlya, munkahelyi diszkrimináció - ezeket a szempontokat vizsgálta az a kutatás, amelyet a Jobline.hu végzett április végén mintegy 800 nő megkérdezésével.

A kutatás 4 témakör köré építve járta körül a szakmai pályafutás nőket érintő vonatkozásait. Az állásportál elsősorban azt tartotta szem előtt, hogy akár közkeletű mítoszokkal is leszámolva szembesítse a nőket a valós helyzettel, és a közvélemény számára nyilvánvalóvá tegye a nőket különösen foglalkoztató kérdéseket.

"A legélesebb helyzet talán a diszkrimináció kapcsán mutatkozik" - mondta Tóbiás Andrea, a Jobline Női Karriernap védnöke, a HVG Kiadói Zrt. marketing igazgatója. "A válaszadók harmada tapasztalt már hátrányos megkülönböztetést, igaz további 10 százaléknyian kifejezetten előnyként élték meg női mivoltukat. Miközben a nők 55 százaléka szerint ez valójában nem játszik lényeges szerepet, mégis, a "nőiség" inkább hátránynak tekinthető mint előnynek. Miközben szakmai továbbképzési lehetőségek elnyerése kapcsán 58, leépítések, átszervezések kapcsán pedig 57 százaléknyian nyilatkoztak úgy, hogy nőként soha nem kerültek hátrányba, addig 35 százaléknyian diszkriminatívnak tartották a javadalmazás, 31 százaléknyian a munkahelyen való előrejutás, 22 százaléknyian pedig szakmai tudásuk elismerésének ügyét. Hogy ez utóbbi nem puszta megérzés, elég arra utalni, hogy országos reprezentatív felmérések szerint is a mai napig is lényeges eltérés van a hasonló életkorú és végzettségű férfiak és nők jövedelme között" - mondta Tóbiás Andrea.

A karriertervezést illetően a női "tudatosság" kérdésében megoszlanak a válaszadók. Szinte egyenlő arányban vannak a szakmai pályájukat hosszú távon tudatosan tervezők és az ezt elutasítók, előbbit a megkérdezettek 47, utóbbit 50 százaléka vallja. A tudatos tervezők a gyermekvállalást is igyekeznek a karrier szakaszokkal összhangba hozni: sokan már a felsőfokú tanulmányok alatt gyereket vállalnak, több gyermek esetén igyekeznek minél kisebb korkülönbséget teremteni a gyerekek között, a kisgyermekük nevelése idején pedig az atipikus foglalkoztatás keretei között, távmunkában és részmunkaidőben dolgoznak. időben az atipikus foglalkoztatás formák gyakori résztvevői. Velük szemben elsősorban a váratlan élethelyzetekre, az egzisztenciális bizonytalanságra és a gyessel és gyeddel, illetve a cégek hozzáállásával kapcsolatos korábbi keserű tapasztalatokra utalnak azok, akik karrierjük tudatos tervezését nem vállalják. "A válaszok szerint a nők 31 és 40 éves koruk között szeretnék szakmai pályafutásuk csúcsát elérni, ami alatt elsősorban a bizonyos jövedelmi szint elérését, a biztos, hosszú távú állást, egy adott munkakör betöltését vagy épp egy vezetői beosztás elnyerését értik" - mondta Tóbiás Andrea. "Mivel erre az életszakaszra esik a gyermekvállalás és a kisgyermek nevelésének időszaka is, nem csoda, hogy a fiatal nők, édesanyák minden nap számos egyedi kihívással szembesülnek. Ez magyarázza azt is, hogy a kisgyerekesek - és ezen belül elsősorban a gyermeküket egyedül nevelők - körében kiugróan magas a családbarát munkahelyet preferáló nők aránya. Az egy hónap múlva sorra kerülő női karriernapunkon például abban is ötleteket nyújtunk, hogyan lehet beazonosítani a valóban családbarát cégeket, ahol a gyermeket váró vagy nevelő nőket jó szívvel és munkalehetőséggel várják" - mondta a rendezvény védnöke.

A megkérdezettek körében az álláskeresés legfontosabb szempontját a versenyképes fizetés és a feladatkör egyértelmű meghatározása jelenti. Az összesen hét lehetséges szempont között a családbarát szemlélet és az atipikus munkavégzés csak az ötödik helyre került, jelezve, hogy az egzisztenciális igények és kényszerek - a kisgyerekes anyákat kivéve - lényegesen megelőzik a gyermekvállalás szempontjait. A munkahely és a család közötti egyensúly megteremtésére a válaszadók 26 százaléka a kis cégeknél, 16 százaléka pedig a nagyvállalatoknál látott nagyobb esélyt, előbbieknél a kollegiális hozzáállásra és a közvetlen, személyes kapcsolatokra, utóbbiaknál pedig a rendszer által biztosított, szervezeti garanciákra és lehetőségekre építve. A megkérdezettek 35 százaléka egyébként hasonlónak ítélte meg ebből a szempontból a cégek hozzáállását. A saját vállalkozás mindeközben inkább álomnak tűnik: bár a válaszadók 35 százaléka a saját vállalkozást tartja a munkahelyi és a családi feladatok összehangolásához ideális megoldásnak, addig ténylegesen vállalkozóként jelenleg száz válaszadó közül négyen dolgoznak, míg további kilencen pedig korábban dolgoztak saját vállalkozás keretei között.




NYOMTATÁS       FÓRUM       KÜLDÉS E-MAILBEN      
Kapcsolódó cikkek:

  Új üzletágvezető a Job-nál
  Karrier: esélyek és lehetőségek nemek szerint
  Egyenlő jogok férfiaknak és nőknek
  Izraeli állásportált vett az Axel érdekeltség
  Sok nő vágyik új állásra
  Egyre több fiatal mobilon keres állást
  Díjazzák a fitt munkahelyeket
  Kutatás a mobil felhasználókról
  Tanulható a munka és a magánélet összehangolása
  A közösségi média növekvő szerepe az álláskeresésben
  Az álláskeresésben is kell az innováció
  Az álláskeresés jövője
  Szeretünk jól járni az online szálláskeresésnél
  Közösségi portálok: az álláskeresés buktatói?
  Kellene a nyelvtudás az álláskereséshez

További hírek ebben a kategóriában

Kutatás-fejlesztést indított a P...
Az online eszközök használata a ...
Fordulat a használtautó piacon
Mi van az élelmiszereinkben, mi ...