Hírek
19011 hír az adatbázisban
Továbbra is kiemelt partnere a BENU a MVLSZ-nek
MTI + Marketinginfo.hu - 2017-05-19 09:18
CSR

Továbbra is kiemelt partnerként támogatja a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) munkáját a BENU gyógyszertárhálózat, amely a férfiválogatott legfontosabb világbajnoki felkészülési tornájának is a névadója lesz.

Kemény Dénes, az MVLSZ elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, mindkét fél számára kedvező, ha hosszú távon tudnak tervezni. Hozzátette, az, hogy a férfiválogatott első számú nyári felkészülési viadalának névadó szponzora lesz a cég, "beárazza, milyen fontos is ez a megállapodás". Elhangzott, hogy a BENU ősszel a Magyar Kupa, illetve három korosztályos bajnokság névadója is lesz.

"A vb előtt fontos, hogy a csapat megkapja azt a felkészülési környezetet, amely picit megismerteti a játékosokkal a világbajnoki hangulatot" - nyilatkozta Kemény Dénes, hozzátéve, hogy a mérkőzéseket a munkálatok miatt nem az 50-es nagymedencében, hanem a Széchy-medencében rendezik a Margitszigeten.

Märcz Tamás szövetségi kapitány a tervezett nyári programról elmondta, először Szlovákiában, Somorján, majd Budapesten készül az együttes, ezt követően Madridban a spanyolokkal tréningezik. A folytatásban Görögországban a Szamarcidisz Kupán szerepel, itt a házigazdák mellett Spanyolország, Montenegró és Kanada együttese lesz az ellenfél. Ezután újra Magyarországon készül, s várhatóan az olimpiai és világbajnok szerbekkel is kétkapuzik majd. Két héttel a vb előtt következik a BENU Kupa, amelyen Románia, Németország és Kanada legjobbjaival játszik.

A szakember közvetlenül a jövő heti Bajnokok Ligája hatos döntőjét követően - egy vagy két nappal - jelöli ki 18 fős világbajnoki bő keretét.

A budapesti világbajnokságon a férfiak az ausztrálokkal kezdenek - legutóbb a riói olimpián játszottak 9-9-es döntetlent egymással a felek -, majd az olimpiai bronzérmes olasz, végül a francia együttes következik a csoportban. Märcz Tamás célja az éremszerzés.



NYOMTATÁS       FÓRUM       KÜLDÉS E-MAILBEN      
Kapcsolódó cikkek:

  Tovább támogatja a Magyar Olimpiai Csapatot a COOP
  Mérföldkőnél a BENU-hálózat korszerűsítése
  Idén ötödször Vodafone Kupa a Margitszigeten
  Életre kelt a Vízilabda EB kabalafigurája

További hírek ebben a kategóriában

Megalakult a BGE Fenntarthatóság...
Egyedülálló juttatási csomag a M...
A farmernadrág jótékonysági kezd...
A Henkel rangos fenntarthatósági...