Hírek
22288 hír az adatbázisban
Önkéntes munkát támogat a Mol
Marketinginfo.hu + MTI - 2016-02-22 09:06
CSR

Összesen 101 szervezet mintegy 21 millió forint támogatást nyert a Mol Új Európa Alapítványának KÖSZ! programjában, amely a középiskolás diákok kötelező közösségi szolgálat-teljesítését segíti.

A második alkalommal meghirdetett programra 313 pályázat érkezett, civil és egyházi szervezetek, intézmények nevezhettek a középiskolákkal együttműködve. A nyertes projektek olyan költségekre kaphattak támogatást mint például eszközök, utazási költségek, dokumentációs és kommunikációs kiadások, valamint a költségvetés 25 százalékáig az önkéntes koordinátorok tiszteletdíja.

A támogatott 48 nagyobb projektben egyenként 15-30-an vesznek részt, míg az 53 kisebb projektet pályázatonként 2-5-en valósítják meg. A pénzből a pályázatban elvárt legalább 20 óra közösségi szolgálatot 1300 diák teljesíti majd, ami mintegy 30 ezer óra önkéntes munkának felel meg.

A magyar olajipari vállalat 2014-ben indította el programját, akkor a beérkezett 268 pályamunkából 97-et támogatott a szervezet és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, mintegy 20 millió forint értékben - olvasható a társaság honlapján.




NYOMTATÁS       FÓRUM       KÜLDÉS E-MAILBEN      
Kapcsolódó cikkek:

  A középiskolások többsége helyt állna az üzleti életben
  Több mint 70 fiatal művész és kutató nyert támogatást a Mol alapítványi pályázatán
  Nyári táborok a MOL Új Európa Alapítvány támogatásával
  84 fiatal sportolót támogat a MOL Új Európa Alapítványa
  Nyári táborok a MOL Új Európa Alapítvány támogatásával
  10 éves a MOL Új Európa Alapítványa
  Meghirdette pályázatát a MOL Gyermekgyógyító Program
  Befejeződött a Mol és a Gyermekmentők lovastábora
  Fogyatékkal élőket támogat a MOL

További hírek ebben a kategóriában

Forrás: Vodafone A Vodafone nőnapi kampánya
2020-03-06 11:11
a Az AVON a nők jogaiért
2020-03-06 10:57
Campus Fesztivál: hétmilliós ado...
Energiakövetek 2020 pályázat
'A nukleáris energia használata ...
A társadalmi ügyekben aktív cége...