Hírek
23094 hír az adatbázisban
Nagy Bosch fejlesztés ért véget
Marketinginfo.hu + MTI - 2016-07-12 17:01
Márkák

A Bosch 7 milliárd forintos járműipari fejlesztési projektet fejezett be Budapesten.

A Bosch utasbiztonságot és energiahatékonyságot növelő technológiákat fejlesztett a most befejeződött csaknem 7 milliárd forintos budapesti járműipari projektje során, amelyhez 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap - számolt be Javier González Pareja, a magyarországi Bosch csoport vezetője a projektzáró sajtótájékoztatón kedden, Budapesten.

Tájékoztatása szerint a 2013-ban indított beruházásban részt vett a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Miskolci Egyetem is. Kiemelte, a Bosch idén több mint 10 százalékos bővülést vár, főleg a gépjárműtechnológiai területen, amelyben kiemelt szerepet kap a Budapesti Fejlesztési Központ. Az elmúlt 3,5 évben megduplázták a fejlesztési központban dolgozó szakemberek számát, ma már több mint 1500 mérnököt alkalmaznak - tette hozzá.

Javier González Pareja szerint a vállalat hosszú távú elköteleződését mutatja Magyarország, a magyar mérnökök és tudásuk iránt, hogy tavaly 37 milliárd forintot fordított stratégiai kutatás-fejlesztésre, és 64 milliárd forintot beruházásokra. Megfogalmazása szerint a Bosch nemcsak a "made in Hungary", hanem az "invented in Hungary" mellett is elkötelezett.

Oliver Schatz, a Bosch Budapesti Fejlesztési Központ vezetője kiemelte, a projektben kifejlesztett új akkumulátor szenzorok és feszültségszint vezérlők csökkentik a járművek fogyasztását.



NYOMTATÁS       FÓRUM       KÜLDÉS E-MAILBEN      
Kapcsolódó cikkek:

  A Bosch egyedülálló digitális logisztikai központot épít
  Okosváros a Bosch szerint
  Sikeres évet zárt a Bosch Magyarország
  Kétszámjegyű növekedéssel indította az évet a Bosch
  Növekedési pályán maradt a Bosch
  Bosch a magyar autóhasználati szokásokról
  Sikeres évet zárt a Bosch Magyarország

További hírek ebben a kategóriában

A KRQ lett a Mercedes-Benz ügynö...
Teljesen alkoholmentes ízvilág a...
Csaknem egyharmadával nőtt a Kom...
Javult a Volkswagen eredménye ta...