A FAO és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett akció az élelmiszerrel való pazarló bánásmódra és a táplálkozási problémák kettős terhére hívja fel a figyelmet.
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és az Élelmiszerbank közös adománykonvoja 13 éves múltra tekint vissza - arra a emlékeztetve bennünket évről évre, hogy a nagymértékű élelmiszerpazarlás mellett az éhezők száma nem csökken.
A konvoj által szállított 30 tonna élelmiszer - 21 magyar és nemzetközi cég adománya - nélkülöző családokon segít majd.
A FAO adatai szerint a Földünkön megtermelt élelmiszer elegendő lenne mindenki számára, mégis jelenleg 820 millióan - vagyis minden kilencedik ember - tartósan éhezik. Emellett a világszerte előállított élelmiszer egyharmada kárba vész. Az élelmiszerpazarlás globális költsége évente mintegy 2,6 billió dollárt tesz ki, beleértve a környezeti és társadalmi költségeket is.
Az élelmiszer-konvoj érkezését a Hősök terére a FAO, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) magas rangú képviselőinek sajtótájékoztatója előzte meg.
"Az éhezés elleni küzdelemben új kihívásokkal kell szembenézni. Egy pozitív időszakot követően ismét terjed a krónikus éhezés és az alultápláltság, visszavetve több évtized munkáját" -mondta Vladimir Rakhmanin, a FAO főigazgató-helyettese és Európáért és Közép-Ázsiáért felelős regionális képviselője.
Az idei Élelmezési világnap konvoj célja, hogy az embereket inspirálja a változásra, hangsúlyozta.
"Tetteink alakítják a jövőt, sugallja az Élelmezési világnap idei fő üzenete. Itt az ideje, hogy megújítsuk elköteleződésünket a fenntartható, éhezés- és táplálkozási problémáktól mentes jövő iránt" - tette hozzá Rakhmanin.
Ahogy Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke kiemelte, mindenkinek megvan a maga szerepe a folyamatban.
"Az Élelmiszerbank nagyon fontosnak tartja az Élelmezési világnap kapcsán hangsúlyozni, hogy mindenki tehet a pazarlás ellen, legyen az nagyvállalat, magánszemély, civil szervezet vagy hatóság" - mondta.
"A fogyasztók számára felvilágosító kampányokat, szemléletformó akciókat szervezünk, a kapcsolódó szabályozó hatóságokkal szoros munkában dolgozunk együtt a megoldáson. Erről szól ez a nap is, hogy megmutassuk, a kormányzat, a FAO, az élelmiszeripari, kereskedelmi cégek és az Élelmiszerbank összefogva tudnak változást hozni" - tette hozzá.
Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) elnöke arról a hazai célkitűzésről beszélt, hogy a vidéken élők életkörülményeit a helyi termelés és értékesítés támogatásával javítsák. "Arra törekszünk, hogy a vidéki kistermelőknek és családi gazdálkodóknak olyan kedvező környezetet teremtsünk, amelyben hozzájutnak a szükséges erőforrásokhoz és piacokhoz, így képesek megfelelő életszínvonalat biztosítani saját maguk számára" - mondta.
Az adománykonvojban részt vevő cégek:
AccorHotels Magyarország, Aldi Magyarország Élelmiszer Bt., AmRest Kft. - KFC, Auchan Magyarország Kft., Bonafarm Zrt., Budapesti Nagybani Piac Zrt., Coca-Cola HBC Magyarország Kft., Detki Keksz Kft., Gyermelyi Zrt., Heineken Hungária Sörgyárak Zrt., Kedvenc Kereskedőház Zrt., Kometa 99 Zrt., METRO Kereskedelmi Kft., Nestlé Hungária Kft., Nutricia Early Life Nutrition, Peck-Snack Kft., Penny Market Kft., Rauch Hungária Kft., Soós Tészta Kft., Tesco-Global Áruházak Zrt., Univer Product Zrt.