Hírek
21734 hír az adatbázisban
Megvannak a Freshhh verseny győztesei
Marketinginfo.hu - 2019-02-18 14:52
PR

Az idei megmérettetésre több mint 1000 csapat nevezett be a világ több mint 70 országából, melyek közül a francia "Road to Buda" és a holland "Snelle Planga" került ki győztesen.

A Freshhh olyan online nemzetközi, egyetemi hallgatóknak szóló verseny, melynek során a résztvevők egy-egy integrált olajipari vállalat irányításáért felelősek. A háromfős csapatoknak napi döntéseket kell hozniuk területfejlesztési projektekről, finomító építéséről, kiskereskedelmi hálózat kiépítéséről és a legjobb termékportfólió létrehozásáról.

A mostani megmérettetésre a világ több mint 70 országából neveztek a résztvevők. A 2018-as Freshhh versenyre összesen több mint 1000 csapat nevezett, ami bizonyítja, hogy az esemény immár nemzetközi szinten fogalommá vált az iparágban. A virtuális játék két fordulóját az élő döntő követte, melyben a résztvevők képet kaptak a MOL-csoport 2030-as stratégiájának legfőbb pilléreiről, megoldásokat vázoltak fel az egyes üzleti szegmensekben potenciálisan felmerülő kihívásokra és előadták ötleteiket azzal kapcsolatban, hogy miként lehet vonzóvá tenni az olaj- és gázipart a fiatal tehetségek számára. Végül a tanulók egy érdekes vitában csillogtathatták meg együttműködési, tárgyalási és előadói képességeiket.

Mindegyik csapat kiválóan teljesített, a MOL felsővezetőiből álló zsűrinek azonban választania kellett, és végül holtversenyben a francia "Road to Buda" és a holland "Snelle Planga" csapatokat találták a legjobbnak. A harmadik helyen a francia "The Oil'believable" csapat végzett, a horvát "Godot" csapat pedig különdíjban részesült. Az első három helyezett csapat 25 000 euró összértékű díjakkal gazdagodott.

"A legutóbbi Freshhh vetélkedő népszerűsége megint csak azt bizonyítja, hogy a MOL tudja, hogyan kell a digitális generációt megszólítani. Örömmel látom, hogy tehetségkutató programjainknak köszönhetően a fiatalok olyan munkahelynek látják a MOL-t, ahol a munka nemcsak izgalmas, hanem kifizetődő is, és amelynél fényes karriert futhatnak be. Folyamatosan újragondoljuk és átdolgozzuk programjainkat, hogy vonzók maradjunk az újabb és újabb generációk számára, akiknek friss és innovatív energiája elengedhetetlen a MOL2030-as stratégiában lefektetett transzformáció megvalósításához" - nyilatkozta Zdravka Demeter Bubalo, a MOL-csoport HR igazgatója.

A program 2007-es indulása óta a MOL több mint 120 korábbi Freshhh résztvevőt vett fel. Közülük többen azóta magas szintű szakértői és vezetői pozíciókban dolgoznak.

A tavalyi győztesek junior mérnökként, az úgynevezett Mérnökakadémia Program keretében csatlakoztak a MOL-hoz, jelenleg pedig a MOL zászlóshajójának számító vegyipari beruházáson dolgoznak. Kovács Emánuel, aki szintén csapattag volt, így nyilatkozott: "Minden olyan gyorsan történt, miután megnyertük a Freshhh-t. Tavaly az egész csapatunk csatlakozott a MOL-hoz a Mérnökakadémia Program részeként, majd egyből a cég legnagyobb beruházásán kezdtünk el dolgozni. A Polyol projekt a MOL petrolkémiai terjeszkedésének egyik sarokköve, a MOL 2030-as stratégia legfőbb pillére, úgyhogy igazán izgalmas dolog, hogy testközelből részesei lehetünk a vállalat átalakulásának."



NYOMTATÁS       FÓRUM       KÜLDÉS E-MAILBEN      
Kapcsolódó cikkek:

  Szabadulószobás játékkal célozza meg a középiskolásokat a MOL
  Magyar csapat vitte el a fődíjat
  Magyar diakok az olajipar legnagyobb tehetségei között
  170 tehetséges fiatalt keres a MOL
  Megvannak a MOL Freshhh győztesei
  Szerb csapat nyerte a Freshhh-t
  Rekordszámú nevezés Freshhh 2014-en
  Elindult a MOL hallgatóknak szóló versenye

További hírek ebben a kategóriában

Lelepleződtek a jubiláló Open Ro...
A Marketing Summit szakértői öss...
A FirstMed elismerésben részesül...
Újra nyit a Brand Tester Park