|
Tízből hét fiatal csak segítséggel tud lakást venni
Marketinginfo.hu - 2019-06-20 11:47
Kutatás
A fiatalok 12 százaléka tervez lakásvásárlást három éven belül, az érintettek 71 százaléka pedig ezt kisebb-nagyobb hitelfelvétellel tudja csak megoldani - derül ki a K&H ifjúsági indexéből.
Minden második 19-29 éves él önállóan, egész pontosan a 47 százalékuk, miközben a jelenleg szüleivel élő fiatalok 23 százaléka tartja fontosnak, hogy külön lakásba költözzenek. A többség - 64 százalék - szeretne ugyan önálló életet kezdeni, de egyelőre nem tartja nagyon fontosnak - derül ki a K&H ifjúsági indexéből, amely a fiatalok lakás- és autóvásárlási terveit is vizsgálta 2018 utolsó negyedévében. A felmérés szerint a megkérdezett fiatalok mindössze 13 százaléka - főleg a nyugati megyékben élők és a munkanélküliek - nem szeretne elköltözni a szüleitől. Ingatlanvásárlás hitelből
A fiatalok 12 százaléka tervez lakásvásárlást három éven belül. Az érintettek 29 százaléka úgy számol, hogy saját erőből képes lesz megvenni a kiszemelt ingatlant. A fiatalok 71 százaléka azonban csak kisebb-nagyobb hitel segítségével tudja majd finanszírozni a lakásvásárlást, 54 százalékuk pedig a lakás árának legalább felét fedezné hitelből. A hitelfelvételi lehetőségeket nézve megosztott a fiatalok tábora: 23 százalékuk szerint a korábbinál könnyebben juthatnak lakáshitelhez, 36 százalékuk szerint nehezebben kapnának lakáshitelt, mint eddig, míg több mint 40 százalékuk szerint nem történt változás. Autót saját forrásból
A K&H ifjúsági indexe azt is megnézte, hogyan gondolkoznak a fiatalok az autóvásárlásról. A 19-29 évesek 23 százalékának van saját autója: a dolgozó fiatalok 35 százaléka rendelkezik autóval, míg a diákoknak csak a 11 százaléka. 18 százaléknak ugyan saját autója nincs, de rendszeresen használ gépkocsit. Leginkább a fővárosban és Pest megyében jellemző, hogy a fiatalok más autóját használják (24 százalék). Az autóvásárlási tervekre vonatkozó eredmények alapján a fiatalok 21 százaléka szeretne három éven belül saját autót, ez pedig 2018 első negyedéve óta az egyik legalacsonyabb érték. A többség - a megkérdezettek 54 százaléka - nem vásárolna autót a következő időszakban. Akik vennének, jellemzően saját forrásból teremtenék elő a vételárat: 70 százalékuk szerint lesz ez a forgatókönyv, és mindössze 17 százalékuk számol azzal, hogy a vásárlást legalább fele-fele arányban hitelből oldaná meg.
Kapcsolódó cikkek:
Hogyan rejtsük el az elosztót diszkréten a lakásunkban? (x)
A fiatalok 79 százaléka tart attól, hogy nem keres majd eleget céljai megvalósításához
Jelzáloghitel-elengedés: milliókkal csökkenhet a lakáshiteled tőkéje (x)
Lakásvásárlás Szegeden: megéri?
Kiderült mire költenének inkább a magyarok
MINI LIVING mikrolakás-koncepció
Tovább pörög az újlakás-piac
Hol érdemes lakást venni, ha ki akarjuk adni?
Rekord és enyhülés a lakások drágulásában
Egyre nagyobb a pörgés a vidéki lakáspiacon
Nyaralás és a lakásfelújítás mindenek előtt
Megduplázódhatnak a lakásépítések
|