Hírek
22434 hír az adatbázisban
Mennyire kell az autó?
Marketinginfo.hu - 2020-05-04 12:11
Kutatás

A magyarok 72 százaléka autózik rendszeresen, a kerékpárral hetente több alkalommal közlekedők aránya 23 százalékos, ami többéves távlatban visszaesést jelent - derül ki a K&H biztos jövő felméréséből.

A legtöbben Budapesten használják a helyi tömegközlekedést, és főként a felsőfokú végzettségűek közlekednek így. A gépkocsi-megosztás illetve közösségi autózás viszont nem örvendenek nagy népszerűségnek: a megkérdezettek 89 százaléka szinte soha nem vett igénybe ilyenen szolgáltatásokat.

Bár némiképp csökkent az arány, a többség számára továbbra is az autó jelenti a fő közlekedési eszközt, vidéken pedig népszerűnek mondható a biciklizés - többek között ez derül ki a K&H biztos jövő felméréséből, amely a 30-59 éves magyarok közlekedési szokásokat vizsgálta még a koronavírus-járvány kitörése előtt.

Autó? bicikli? melyik és mennyire?

A hetente több alkalommal autózók aránya tavaly 72 százalékos volt, ez minimális csökkenést jelent az egy évvel korábbi 74 százalékhoz képest és lényegében megfelel a 2017-es szintnek. Az átlagnál magasabb a rendszeresen gépkocsiba ülők aránya a férfiak és a 30-39 évesek, illetve a nyugati megyékben élők körében. A megkérdezettek 8 százaléka hetente egyszer veszi elő az autót, ugyancsak 8 százalékuk havonta néhány alkalommal teszi meg ugyanezt.

A magyarok közel negyede - 23 százaléka - biciklizik rendszeresen, ez lényegében megegyezik az egy évvel korábbi 22 százalékos eredménnyel, ugyanakkor elmarad a 2017-ben és 2016-ban mért 30 százalék körüli szinttől. Ennél ritkábban, hetente egyszer vagy havonta pár alkalommal veszi elő a kerékpárt a lakosság 14 százaléka. Jelentős, 31 százalékos tábort alkotnak azok, akik soha nem ülnek biciklire.

Az országon belül azonban már jelentősek az eltérések: a vidéki városok, falvak lakosságának 26-27 százaléka kerekezik rendszeresen, ehhez képest nagyon elmarad Budapest 7 százalékos aránya. Érdemes figyelembe venni: bár a koronavírus-járvány miatt hozott intézkedések idejéről még nem készültek statisztikák, ám valószínűsíthető, hogy a bicikli népszerűbbé válhatott a kijárási korlátozások miatt.

A motor egyébként még annyira sem nem mondható bevett közlekedési eszköznek, mint a bicikli. A 30-59 éves magyarok 87 százaléka soha nem motorozik és mindössze 4 százalékuk használja rendszeresen. Igaz, a falvakban az átlagosnál többen pattannak motorra.

Budapest tömegközlekedik

A felmérésből az is kiderül, hogy a lakosság 27 százaléka hetente többször veszi igénybe a helyi tömegközlekedési eszközöket, 36 százalékuk pedig szinte soha. A tömegközlekedés használata leginkább a budapestiekre és a felsőfokú végzettségűekre jellemző. Ezzel ellentétben a vonatozás például mindössze a megkérdezettek 5 százalékának jelenti a rendszeres közlekedési formát. Az emberek majdnem harmada csak évente 1-2-alkalommal, 45 százalékuk ennél is ritkábban ül vonatra. A vasút esetében is sokatmondó eltéréseket mutatnak a részletes adatok. A központi országrészben sokkal népszerűbb a vonat: az itt élők mindössze 30 százaléka nem használja, az ország keleti felében már 54 százaléknak, a nyugati régióban pedig 49 százaléknak nem jelent megoldást a vasút.

Taxit mindössze 30 százalék használ legalább alkalmanként és főként Budapesten: itt a megkérdezettek fele ül alkalmanként taxiba. A gépkocsi-megosztás illetve közösségi autózás viszont nem népszerűek: inkább a nagyobb városokra jellemző, de ott is csak évi néhány alkalommal veszik igénybe ezeket.



NYOMTATÁS       FÓRUM       KÜLDÉS E-MAILBEN      
Kapcsolódó cikkek:

  A Volkswagen megállapodott 200 ezer németországi vásárlója kártérítésről
  Jelentett a BMW Group
  Jelentősen csökken a használtautó-kereskedések bevétele
  Hogyan fejlődött az autók fűtési rendszere?
  Megszületett az idei bérmegállapodás a Volánbusznál
  A címvédő Michelisz hosszabbított a Hyundai-jal
  Továbbra is egyre öregebb autókkal járunk
  Még mindig fogynak a hazai autósiskolák, de a dolgozói létszámuk már növekszik

További hírek ebben a kategóriában

Az informatikai szakemberek élet...
A fiatalok csupán 31 százaléka t...
Az elektromos mobilitásra való á...
Többen dolgoznak rövidített munk...