Hírek
23526 hír az adatbázisban
A legszegényebb településeken élő családokat segítette a Pampers
Marketinginfo.hu - 2024-07-31 10:42
CSR

Többszáz olyan szegény sorsú településről tudunk Magyarországon, ahol a családok és gyermekek hiányt szenvednek a mindennapokban.

Pedig a kisbabák egészséges fejlődésének alapja a biztonságos környezet, a megfelelő körülmények és az odafigyelő gondoskodás. Az ő életkörülményeik javításán dolgozott a Pampers, a Rossmann és a Máltai Szeretetszolgálat. Közös jótékonysági programjuk keretében több mint 44.000 pelenkát juttattak el kistelepüléseken élő, rászoruló családok számára, országszerte. Az adomány hivatalos átadó rendezvényére július 4-én került sor Zalakomáron, a Jelenlét Házban.

A gyermekek gondozása odafigyelést és érzékenységet követel. Fokozottan igaz ez a kisbabák első három életévében. A gyermekkori élmények, emlékek, az ott tanult minták alapozzák meg életünk nagyrészét.


Egészséges gyermekből egészséges környezetben lesz egészséges felnőtt

A kisbabák az első 12 hónapban magatehetetlen újszülöttekből öntudatos örökmozgók lesznek, eközben megháromszorozzák súlyukat. Egyre aktívabban reagálnak az őket érő külső ingerekre, tudatosabban használják a testüket önálló helyváltoztatásra, és az első gügyögő hangok is elhagyják a szájukat. Felnőttként az a legfontosabb feladatunk, hogy támogassuk őket, és megteremtsük számukra a lehető legbiztonságosabb környezetet, hogy egészségesen fejlődhessenek egészen felnőtt korukig.

A Pampers és a Rossmann közös támogatói programjának keretein belül a Máltai Szeretetszolgálat segítségével olyan hátrányos helyzetű településeken élő kisbabás családokat támogat, ahol a komfort nélküli házak aránya ötszöröse az országos átlagnak, a foglalkoztatás jellemző formája a közmunka, a legtöbb szolgáltatásért pedig az első városig kell utazni az ott élőknek. A segítő munka első lépései a kisbabák és kisgyermekek biztonságát szolgálják, hogy a hátrányos körülmények ne befolyásolják egészséges fejlődésüket.

"Vannak olyan települések, ahol a munkanélküliség, az egészségügyi ellátás hiánya vagy a lakhatási feltételek megteremtése jelent kihívást. Mindenhol más nehézségekkel küzdenek a családok, ezért a Máltai Szeretetszolgálat által koordinált Felzárkózó települések program egyedi megoldásokat keres. Munkatársaink jelen vannak a településeken, osztoznak az ott élők mindennapjaiban, velük közösen tárják fel a problémákat és együtt keresik a lehetséges utakat a felzárkózáshoz. Zalakomáron sok gyermek van, így az ő biztonságuk megteremtése elsődleges feladat. A településen működő Jelenlét házban az anyukák többek között moshatnak, főzhetnek, segítséget kapnak hivatalos ügyeik intézésében, a fiatalok kreatív, sport és közösségi programokon vehetnek részt, ezen kívül a három éves kor alatti gyerekeknek rendszeresen mozgásfejlesztés zajlik, az édesanyák kismamacsomagot, az újszülöttek babacsomagot kapnak. Ez egy olyan hely, ahol a legkisebbek biztonságban lehetnek, például azzal, hogy pelenkacseréhez a Pampers jóvoltából jó minőségű pelenkát kapnak az anyukák" - mondta el Parák Eszter, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs referense.

Hozzátette - "a Procter&Gamble évek óta szoros kapcsolatot ápol a Máltai Szeretetszolgálattal. Mostani összefogásukkal a Pampers adománya eljuthatott oda, ahol a legnagyobb szükség van a támogatásra."

"Az anyukák gyakran nem tudnak pelenkát adni gyermekükre, még akkor sem, amikor a következő településre utaznak az orvoshoz. A Pampers támogatása hatalmas lehetőség az itteni anyukáknak, mert biztonságosabb, tisztább és kényelmesebb körülményt teremthetnek gyermekeik számára" - tette hozzá Ács Aletta, a zalakomári Jelenlét program vezetője.


Amikor magunkra maradunk, a legapróbb gondoskodás is a világot jelenti

A Pampers márka küldetése, hogy a szülőkkel, szakértőkkel és szervezetekkel együtt jobbá és kellemesebbé tegye a kisbabák világát. A P&G Pampers márkája ezt a küldetést úgy valósítja meg, hogy a legjobb minőségű termékeket gyártja, elkíséri a szülőket a kisbabák fejlődésének minden szakaszában, valamint számos jótékonysági kezdeményezést indít évről évre a kisbabák támogatására. Az idei a harmadik év, hogy a Pampers egyik legfőbb társadalmi célja, a koraszülöttek támogatása mellett a pelenkaszegénység visszaszorításán is dolgozott. A kampány 3 éve alatt a márka összesen több, mint 157 000 pelenkát adományozott a vásárlók segítségével.

"A Pampers hisz abban, hogy együtt jobbá tehetjük a kisbabák világát. Termékeink fejlesztése és tervezése során már több, mint 50 éve az motivál bennünket, hogy biztonságos, boldog és egészséges kezdetet nyújthassunk a kisbabák számára. Magyarországon a koraszülötteket támogató programunk mellett kiemeltem fontosnak tartjuk a pelenkaszegénység elleni küzdelmet. A Magyar Máltai Szeretetszolgálattal évek óta dolgozunk együtt nemcsak a Pampers, de más P&G márka vonatkozásában is. Szakértelmük és odaadó munkájuk példaértékű lehet bárki számára. Így, amikor felmerült ennek a kampánynak a lehetősége, a Szervezetet kértük meg, hogy segítsenek nekünk megmutatni, hol lenne a leginkább szükség pelenka adományra az országban. Nagyon inspirálónak és hasznosnak találtuk a Felzárkózó települések programjukat, amelynek a kisgyermekek első ezer napját kísérő fejlesztő alprogramjához a Pampers márkával csatlakozni tudtunk" - részletezte Montague-Katus Adrienn, a P&G közép-európai vásárlói marketing vezetője.

Az ünnepélyes átadó Zalakomáron került megrendezésre, az idén 35 éves Magyar Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét Házában. A Pampers és a Rossmann jótékonysági akciójában 44.979 db pelenkacsomag fogyott, így több, mint 44.000 Pampers pelenka jutott el a legszegényebb településeken élőkhöz.



NYOMTATÁS       FÓRUM       KÜLDÉS E-MAILBEN      
Kapcsolódó cikkek:

  Sziget - Az idén a szakadt sátrakat is begyűjtötte a Máltai Szeretetszolgálat
  Adományoz a Vajda-Papír a Magyar Máltai Szeretetszolgálaton keresztül
  Új hajléktalanellátó központot nyitott a máltai szeretetszolgálat Budán
  A Scitec Nutrition és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közös kampánya
  A világ 30 legjobb munkaadója között a ROSSMANN
  Több mint 11 ezer ajándékcsomag gyerekeknek a Máltai szeretetszolgálattól
  Indult az Adni Öröm! adománygyűjtő akció
  Gipszkarton falak a Pampers pelenka gyártási hulladékából

További hírek ebben a kategóriában

Euromoney Kiválósági Díj Euromoney Kiválósági Díj
2024-09-24 10:11
A Provident a gyerekekért
Több mint 200 Mol töltőállomáson...
Sziget - Az idén a szakadt sátra...
Környezetbarát megoldás a csomag...