A
Szallerbeck Motornál kapható Trilobite ruházat azonban nem csupán praktikus és kényelmes viselet, ami megvéd motorozás közben, hanem olyan stílusos elemekből áll, amikben akkor sem kell szégyenkeznünk, ha éppen nem kedvenc kétkerekűnkön rójuk az utakat.
A motoros ruházatok fejlődése
Ahogy a technológia fejlődött, és a motorkerékpárok egyre nagyobb sebesség elérésére lettek képesek, úgy nőtt az igény a hatékony védőfelszerelés viselésére. Az egyetlen, KRESZ által is kötelezően előírt elem, még mindig csupán a bukósisak, de ez ne tévesszen meg senkit. Természetesen fejünk védelme a legfontosabb, de az önmagában az esetek nagy százalékában sajnos nem elegendő.
A bőrünk felszíne, illetve belső szerveink és a csontok is biztos védelmet kell, hogy kapjanak. Ezzel szerencsére a gyártók is tisztában vannak, és praktikus, kényelmes viseleteket alkottak meg, amelyek a szabad mozgásban sem korlátozzák túlságosan a motorost.
Az ugyanakkor sokáig jellemző jelenség volt, hogy egy talpig motoros felszerelésbe bújt ember a kétkerekűn ugyan jól mutat, de arról leszállva már már nevetségesen fest, az előnytelen szabások és kialakítás miatt.
Tisztában voltak ezzel a fejlesztők is, és felismerték az igényt, a divatos, jó megjelenést biztosító ruházatokra, amikbe így szívesebben bele is bújnak a motorosok.
Motoros farmerek
A farmer soha nem megy ki a divatból, ráadásul a tartós, strapabíró alapanyag remek kiindulási pont egy speciálisan motorozáshoz kifejlesztett nadrághoz.
Természetesen egy sima farmerhez képest számos módosítást kell végrehajtani, és olyan extra rétegek és ellenálló anyagok alkalmazása szükséges, amik megvédik a motorost, akkor is, ha egy rosszul sikerült kanyarból több száz méteren, aszfalton csúszással tud csak kikeveredni.
Sok nadrág készül kevlár erősítéssel, ami szakadás- és kopásállóságot biztosít. Ezenkívül beépített protektorok vannak elhelyezve a kritikus részeken, mint a térd és a csípő. A "Stretch" betétekre a maximális kényelem biztosítása miatt van szükség, amiknek köszönhetően a motoros könnyedén tud mozogni.
Egyedi méretek és stílusos szabások elérhető áron
Akárcsak egy hétköznapi ruha esetében, már a motorosfelszerelés darabjainál is elérhetőek különböző méretek és fazonok, valamint női és férfi szabásminták.
Így könnyen meg lehet találni a testalkathoz ideális, jól passzoló darabokat, amik előnyösen állnak, azt hangsúlyozzák ki, amit szeretnénk.
Korábban a biztonságos és a dizájnos, jó megjelenést biztosító felszerelés közötti reláció vagy-vagy volt, ma viszont a kettő szerencsére már nem zárja ki egymást. Ez azt is jelenti, hogy nincs többé kifogás a megfelelő motoros védőfelszerelés viselésére, és ez így is van rendjén, hiszen mindenkit hazavárnak az utakról.