Bevezető
Minimálisan ugyan, de csökkent az álláshirdetések száma 2025 negyedik negyedévében 2024 azonos időszakához képest. Lokáció szerinti bontásban viszont a vármegyék döntő többségében több pozíció nyílt meg az említett ciklusban, mint egy évvel korábban. A munkavállalók - az elmúlt év kitartó trendjét megtörve - kevésbé aktívak, mint tavaly ilyenkor - derül ki a Profession.hu friss, negyedéves elemzéséből.
A legtöbb vármegyében több az álláslehetőség
2025 negyedik negyedében az álláshirdetések száma ugyan országos szinten 3,7 százalékkal csökkent az előző év ugyanezen időszakához képest, lokáció szerint vizsgálva azonban a legtöbb vármegyében növekedés tapasztalható. A legnagyobb arányban Nógrád vármegyében ugrottak meg a hirdetésszámok, ahol több, mint kétszer annyi álláshirdetést adtak fel a cégek, mint egy évvel korábban (110%). Ezt követi Tolna vármegye, ahol 38%-os, Somogy, ahol 28%-os, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg, ahol pedig 27%-os volt az emelkedés. Egyes régiókban azonban visszaesés tapasztalható: Budapesten (-12%), valamint Pest (-9%), Fejér (-9%) és Vas (-4%) vármegyékben csökkent a meghirdetett pozíciók mennyisége.
Tovább bővültek a lehetőségek az egészségügyben és a gyógyszeriparban
Iparágak szerint vizsgálva országos viszonylatban az egészségügy és gyógyszeripar területén nőtt a legnagyobb mértékben a nyitott pozíciók száma: 2024 negyedik negyedéhez képest közel 130%-kal emelkedett. A terület már az előző negyedévben is vezetett ebben a mutatóban. Ezt követte az IT, programozás, fejlesztés 19%-os, valamint a fizikai, segéd- és betanított munkák 11%-os bővüléssel. A legnagyobb csökkenést - a harmadik negyedévhez hasonlóan - a vendéglátás, hotel, idegenforgalom mutatta 51%-kal, majd az ügyfélszolgálat, vevőszolgálat, ahol 27%-os, illetve a jog, jogi tanácsadás, ahol 26%-os a visszaesés.
Budapesten is - az országos trendhez hasonlóan - a legnagyobb visszaesést a vendéglátás, hotel, idegenforgalom (58%), valamint az ügyfélszolgálat, vevőszolgálat kategóriák mutatták (32%). Az harmadik legnagyobb mértékű csökkenés ebben a tekintetben a gyártás, termelés területén mutatkozott - itt 22%-os volt a visszaesés.
Kevésbé aktívak a munkavállalók
Az álláslehetőségek esetében folytatódott a 2025-ös év során tapasztalható, csökkenő trend, ezzel párhuzamosan a jelentkezések száma folyamatosan növekedett. A negyedik negyedévben viszont utóbbi jelentősen visszaesett: 16%-kal a megelőző év negyedik negyedéhez képest. Mindössze két vármegyében érkezett több pályázat az elérhető álláslehetőségekre, a tavalyi év utolsó negyedében, mint az azt megelőzőben: Nógrádban (70%) és Jász-Nagykun-Szolnokban (2%). Iparági bontásban megfigyelhető, hogy kettő kivételével mindegyikben csökkent a jelentkezőszám. A két kivétel pedig a közigazgatás és a cégvezetés, menedzsment kategóriák: előbbiben 7, utóbbiban 6%-os növekedés mutatkozott. A legnagyobb mértékű visszaesés pedig a jog, jogi tanácsadás (34%), az ügyfélszolgálat, vevőszolgálat (32%), valamint az IT, üzemeltetés, telekommunikáció (22%) területén volt ebben a tekintetben.
"A jelentkezésszámok visszaesése 2025 negyedik negyedévében 2024 azonos időszakához képest az álláshirdetésszámok csökkenő trendjéből következő, természetes jelenség. A kisebb álláshirdetésszám a munkavállalói keresletet is magával húzhatja. Ha az álláskeresők azt látják, hogy a nekik releváns lokációban vagy szektorban tartósan nincs megfelelő számú nyitott pozíció, akkor általában óvatosabbá válnak és kivárnak a munkahelyváltással" - fogalmazott Tüzes Imre, a Profession.hu üzletfejlesztési igazgatója.
Kapcsolódó cikkek:
Az álláskeresés alapja a megfelelően elkészített CV
A munkakeresők vágynak a visszajelzésre jelentkezés után
Ezért lesz elegük a munkát keresőknek a felvételi folyamatból
Távolodni kezdett egymástól a cégek és a munkavállalók home office-víziója
A fiataloknak fontosabb az állásuk biztonsága, mint a fizetésük mértéke
Félreértik egymás elvárásait a pályakezdők és a munkáltatók
Milyen hibákat nem szabad elkövetni az állásinterjún...
Munkahelyváltási motivációk és álláskeresési szokások a hazai munkaerőpiacon
|

|